A három testőr

Legjobb védekezés a vírusok ellen az immunrendszer erősítése!

Sokan teszik fel mostanában azt a kérdést, hogy mi a legjobb védekezés a vírusok ellen?

Bármilyen szakértőt is kérdezel a témában, egyértelműen mindegyik azt válaszolja, hogy az immunrendszert kell erősíteni.

Hiszen semmi más nem tud megvédeni minket a kórokozókkal és vírusokkal szemben, mint az erős immunrendszerünk.

De hogy ezt miképpen érhetjük el, nos erre több alternatívát hallani.

Én a saját tapasztalatom alapján tudom ajánlani a DXN termékeit, hiszen jó magam már 7. éve fogyasztom. Azóta messze elkerülnek a vírusok és a betegségek.

Vagy, ha nagy ritkán utol is ér valamelyik, pár nap alatt már el is felejtem az egészet.

Számos terméke van a DXN-nek, de amivel nem nyúlhatunk mellé az immunrendszer erősítésénél az a kétféle ganoderma gyógygomba (GL és RG), valamint a Spirulina.

És ha ezeket kedvezményes áron szeretné valaki megvásárolni, regisztrálhat törzsvásárlóként, és máris 25 %-al olcsóbban tud vásárolni, sőt a vásárlása után további kedvezményeket kaphat, amit a következő vásárlásnál jóváírnak.

Amennyiben vásárlása eléri a 100 pontot, és kitölti a regisztrációs lapot, már az első vásárlás alkalmával is törzsvásárlói áron kapja a terméket!

Hogy jobban megértsd, kicsit részletesebben felvázolom.  A Ganoderma GL 90 szemes fogyasztói áron 15.910 Ft, de Te 12.430 Ft-ért hozzájuthatsz, a pontértéke 39,5 pont.Három Testőr

A Ganoderma RG 90 szemes ugyanennyibe kerül, és a pontértéke is 39,5 pont.

A 120 szemes Spirulina fogyasztói ára 6.795 Ft, de a törzsvásárlói ára 5.310 Ft, pontértéke 20 pont.

Eddig 99 pontnál tartunk, úgy hogy még 1 pont hiányzik a 100 ponthoz, hogy regisztrálni tudjunk törzsvásárlóként.

Amennyiben kávézol, figyelmedbe ajánlanám a DXN ganoderma tartalmú kávéját, mégpedig a DXN Try Pack kávécsomagot, ami 5 féle különböző kávét tartalmaz, így meg tudod kóstolni, hogy melyik az, ami az ízvilágodnak legjobban megfelel.

Ennek a kávécsomagnak a fogyasztói ára 1.790 Ft, ehelyett most 1.400 Ft kedvezményes áron megvásárolhatod, pontértéke 3 pont, és máris van 102 pontod, amivel regisztrálhatsz törzsvásárlóként! 🙂 De ha nem kávézol, vásárolhatsz teát, vagy más terméket is.

Legközelebbi vásárláskor már nem fontos ennyi pontért vásárolni ahhoz, hogy kedvezményesen hozzájuss a termékekhez.

Akár egy kávét vagy szappant, vagy fogkrémet vagy teát, vagy amit éppen szeretnél venni, bármit törzsvásárlói áron tudsz megvásárolni.  thumb2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nincs semmiféle kötelezettséged a törzsvásárlói regisztrálással.

Regisztráció ITT!

 

DXN termékkatalógus

A DXN termékkatalógusa tartalmazza a jelenleg Magyarországon kapható valamennyi terméket. Továbbá hasznos információkkal gazdagított, adagolási javaslatokkal, összetevőkkel és az eddig tapasztalt hatásokkal. http://termekkatalogus.dxn.hu...

Ganoterápia – természetes...

Egyre többen érdeklődnek a GANOTERÁPIA felől. De mi is az a GANOTERÁPIA? A Ganoterápia elsősorban megelőző gyógymód, ezért van szükség az emberek egészségtudatosságának növelésére. Ennek...