Látogatás a világ legnagyobb ganodermagyártó vállalatában

Benne vagyunk az újságban! 

Nagy öröm olyan céggel és vezetőkkel együtt dolgozni, akik támogatnak és segítenek minket terveink megvalósításában.

Sőt, követendő példaként tekintik azt a szervezésünket, amikor idén februárban kis csapatunkkal kiutaztunk Malajziába a DXN hazájába. Ugyanis itt található a cég ganoderma ültetvénye, ami egyedülálló és a legnagyobb az egész világon. Szinte turista látványosságnak számít, ezért a gyár úgy van kiépítve, hogy egy üvegablakon keresztül látható az egész gyártási folyamat.

A DXN farmon vártak minket, hiszen előre meg volt beszélve, hogy mikor megyünk, így kaptunk idegenvezetést is. Végig kísértek minket a farmon, a gyárban, megnézhettük spirulina medencéket, a csomagolóüzemet és a bio ültetvényeket is.

Kevés ilyen cég van, ahol meg lehet nézni, hogyan és milyen körülmények között készülnek azok a termékek, amiket napi szinten fogyasztunk. Így megbizonyosodhatunk, hogy nem csak mondják, hanem valóban igaz mindaz, amit a DXN-ről hallhatunk.

Felejthetetlen, élményekkel teli utazás volt csodás látnivalókkal. Jó érzés újra látni az ott készült fotókat.

A teljes DXN Life magazin és a korábbiak is itt érhetőek el: DXN Life magazin

6 éve ismerjük a DXN-t és az évek múlásával mára már szívügyünké vált, életünk része lett minden tekintetben. Ma már kötelességünknek érezzük azt, hogy vigyük a hírt, hogy minél többen megismerjék és élvezhessék a DXN által nyújtott lehetőségeket. 

Mi is, mint sokan mások, a termékfogyasztáson túl megláttuk benne az üzletet is, hiszen a kiválóan felépített marketing tervnek köszönhetően nagyon jól lehet belőle profitálni. Az aki hajlandó a szabadideje egy részét feláldozni, kellő mennyiségű munkát, energiát fektet az üzletbe, garantált, hogy idővel elnyeri méltó jutalmát. 

Számunkra az első ilyen jutalom az volt, amikor teljesítettük mindazon feltételeket, amik ahhoz kellettek, hogy a cég jóvoltából kiutazhassunk a DXN hazájába, Malajziába. 

Ez 2015. szeptemberében volt, amikor többed magunkkal elrepültünk a világ legnagyobb ganoderma ültetvényére, és a saját szemünkkel láthattuk mindazt, amiről eddig csak hallottunk. 

Látni a DXN hátterét, az ültetvényt, a gyárat, a spirulina kultivációt, az ott dolgozó embereket, akik mosolyognak munka közben is, kedvesek és segítőkészek, hihetetlen nagy hitet, magabiztosságot és erőt adott nekünk a további munkához. 

Sokat meséltünk erről az utazásról és rengeteg fotót mutattunk a törzsvásárlóinknak, csapattársainknak, akik szintén kedvet kapva, felbuzdulva szerettek volna ők is kiutazni, és ennek a sok élménynek a részesévé válni. Ennek hatására szerveztük meg az idei utazást, ahová februárban indultunk. Ez egy aktív utazás volt, hiszen a 16 nap alatt 2 országban és 6 városban szálltunk meg.

Aki Malajziába utazik, semmi esetre se hagyja ki Szingapúrt, mert az egyik legszebb és legtisztább város, amit valaha is láttunk. Mivel itt is van DXN szerviz center, így oda is ellátogattunk. 

Ezt követően voltunk Langkawin, ide repülővel utaztunk, majd onnan busszal Alor-Setarba a DXN farmra. Természetesen ez volt a fő úti cél. Innen mentünk tovább Penangba és végül Kuala-Lumpur következett, ahol meglátogattuk Jane Yaut saját szerviz centerében, természetesen előtte vele is egyeztettünk. Jane-ről azt kell tudni, hogy ő ganoterapeuta, neki van az egyik legnagyobb tudása és tapasztalata a ganoderma hatásaival kapcsolatban. 

A DXN farmon is vártak minket, hiszen előre meg volt beszélve, hogy mikor megyünk, így kaptunk  idegenvezetést is. Végig kísértek minket a farmon, a gyárban, láthattuk a gyártási folyamatokat, a csomagolóüzemet, a bio ültetvényeket. Rengeteg fényképet készítettünk, amiket természetesen fel tudunk használni a munkánk során, amikor a DXN-ről beszélünk. Sokkal hitelesebbek vagyunk azáltal, hogy kint voltunk, szerintünk ez legalább olyan fontos, mint a saját terméktapasztalat. 

Kevés ilyen cég van, ahol meg lehet nézni, hogyan és milyen körülmények között készülnek azok a termékek, amiket napi szinten fogyasztunk. Így megbizonyosodhatunk, hogy nem csak mondják, hanem valóban igaz mindaz, amit a DXN-ről hallhatunk.

 

Felejthetetlen, élményekkel teli utazás volt csodás látnivalókkal.

Szeretnék én is tagja lenni a DXN-nek! 

Ganoterápia – természetes...

Egyre többen érdeklődnek a GANOTERÁPIA felől. De mi is az a GANOTERÁPIA? A Ganoterápia elsősorban megelőző gyógymód, ezért van szükség az emberek egészségtudatosságának növelésére. Ennek...

Mert a kávé...

TUDTAD?…hogy a DXN kínálatában 9 féle kávé van jelenleg a hazai piacon? Az én kedvencem a krém kávé 😊 Neked melyik a kedvenc kávéd? Cream...